Az örökbefogadás előkészítése
A gyermekvédelmi szakszolgálat vezet nyilvántartást a gyámhivatal határozatával örökbefogadhatóvá nyilvánított, illetve más személyek, illetve intézmények által bejelentett örökbefogadható gyermeket, és erről tájékoztatást ad.
A szakszolgálat az örökbefogadás szándékával jelentkező személyttől nyilatkozatot kér, és tájékoztatja az örökbefogadás feltételeiről, az alkalmassági vizsgálatokról, továbbá a családi és lakáskörülményeik feltárását szolgáló helyszíni tájékozódás időpontjáról. A szakszolgálat felkészíti az örökbe fogadni szándékozó személyt az örökbefogadásra.
A szakszolgálatnak az örökbefogadni szándékozó személy beleegyezésével felkéri az örökbefogadni kívánó személy háziorvosát annak megállapítására, hogy az örökbefogadni szándékozó személy egészségi állapotát tekintve alkalmas-e az örökbefogadásra, a nevelésre. Így a háziorvos nyilatkozik testi, érzékszervi, értelmi fogyatékosságról, alkoholfüggőség, kábítószer-függőség kérdéséről. Az örökbefogadás előkészítése során a szakszolgálat vizsgálja az örökbefogadási szándék motivációját, a család élethelyzetét, az örökbefogadni kívánó személy személyiségét.
Azutn rdeklődnk, hogy ha a munkahelyemen - nem az n hibmbl- nem tudtam kivenni az ves szabadsgom (27-ből 22 napot) akkor a kvetkező vben kivehető-e?
Mi trtnik akkor ha a munkaadm gy irnytja a dolgokat hogy nem tudom kivenni a szabadsgokat?
rtitek a vlasz mindig az hogy: \"Nincs ptolhatatlan ember\"
Mit tegyek?
Kszi! Edit
Amit talltam gy szl:
-az alapszabadsg egy negyedvel a munkavllal rendelkezik.
-a szabadsg hromnegyedvel a munkltat.
Az egy negyed s a hromnegyed sszeadsval kijn az 1 egsz csakhogy nem ugyanarrl beszlnk. A munkavllal esetben 20 nap egy negyedről van sz, amikor a munkltatrl beszlnk akkor meg akkor pl. az n esetemben 28 nap hromnegyedről.
Valaki magyarzza el hogy is van ez!
Ezen kvl van mg egy krdsem.
Ha a munkltat megmondja mikor kell kivegyem a szabadsgom akkor figyelnie kell-e az időarnyossgra?Hiszen egy v alatt sok minden trtnhet.
Konkrtan: 28 nap szabim van
2011. janur első hetben nem dolgozunk ez 5 nap
2011. december vgn nem dolgozunk ez előrelthatlag 6 nap szabadsg
valamint azt szeretn, hogy prilisig vegyem ki a tbbi szabadsgot amivel ő rendelkezik
gy gyakorlatilag az első negyed vben elfogyna az sszes szabim csak az maradna
amivel n rendelkezem.
Ez nem kveti az időarnyossg elvt. Mi van ha elmennk mshov dolgozni? Vissza kell
fizetnem azt a szabit aminek kivtelre ő ktelezett? Ez igazsgos gy?
Remlem tud valaki vlaszolni.